2015. január 7., szerda
Gyöngyhímzés 3.
Amikor elkezdtem ezt a medált készíteni, még szinte semmi elképzelésem nem volt a formát és a színét illetően sem. Egyet tudtam biztosan, a közepébe egy ezüstpöttyös gyöngy kerül, és valahogy majd belevarázsolok egy sodrott zsinórt is. Aztán menet közben adta magát a lépések sora, és kedvem volt egy kicsit a színekkel is babrálni, bár túl merész így sem voltam. A láncrészen még gondolkodom, de talán az eddig próbáltak közül ez az ezüst megy hozzá leginkább, a fehérrel túl sápadtnak tűnik nekem.
2015. január 5., hétfő
Gyöngyhímzés 2.
A tegnapi bejegyzésben említettem egy medált, ami már csak egy kis finomításra szorult, így ma már meg is tudom mutatni, milyen lett. Igazán megküzdöttem vele a készítése során, valahogy nem voltam elégedett, folyton alakítgattam, bontottam, varrtam, majd újra bontottam, félbehagytam, újra elkezdtem, és így tovább... Aztán csak-csak lett belőle valami, meg sem tudom mondani, hány órás küzdelem után, de nem is ez a lényeg! :) ...és ezt még be sem fejeztem, már egy új ötlet motoszkál a fejemben, jaj, csak lenne elég időm megvalósítani!
2015. január 4., vasárnap
Egy újabb technika, ami elvarázsol! :)
A napokban volt egy kis szabadidőm, és jobban belemélyedtem a gyöngyhímzés technikájába. Olyan sokféle lehetőséget rejteget magába, s olyan jó látni azt is, hogy alakulgat a hímzés során a minta a kezemben, szinte spontán módon. Egyelőre az egyszerűbb változatokat próbálgatom, a "körbe-körbe karikába módszert", de nekem ez is sikerélmény, hiszen pár nappal ezelőtt még szinte semmit nem tudtam erről a technikáról. Ez a medál készült el elsőként, de bevallom, van még egy, csak a láncrész hiányzik róla, és fotózható állapotban lesz hamarosan...akkor azt is mutatom. Közben sokat tanulok, van mit! :)
2014. december 30., kedd
Egy kis ez+az! :)
Mostanában nem annyi időm van "gyöngyözni", mint szeretném, de azért készült egy-egy ékszer az elmúlt napokban is. Karácsonyi ajándékként készült ez a fehér- borostyán Bíbola, aminek szintén mindkét oldala viselhető. Kivételesen a hátulja jobban tetszik, mint ez eleje, nagyon szépen mutat! :) A háttért nem tudtam rendesen kiválasztani a fotózáshoz, így sajnos a fehér szirom nem is látszik annyira, pedig az is domináns ám!
A következő "művekkel" hadilábon álltam, mármint ami a megmutatásukat illeti. Történt ugyanis, hogy az ünnepekben nem vittem semmiféle gyöngyöt anyukámékhoz, mert nem akartam fűzni semmit és már egy ideje úgysincs időm a gyöngyökre. De...ott hirtelen rámjött a "gyöngyözhetnék", s mondanom sem kell, azonnal csillapítani kellett a "gyöngyelvonási tüneteket" valahogy- fogtam a legvékonyabb varrótűt, egy darabka farmer anyagot, a minőséginek cseppet sem mondható készleten lévő gyöngyöket, és elkezdtem gyöngyöt varrni...hímezni. Annyira nagyon jó volt, s még ha csak szárnypróbálgatás az egész is, s időm sem lesz tökéletesíteni a közeljövőben a technikát, tudom, hogy ez is nagyon-nagyon jó dolog! Kitartóan készítettem az első "remekművet", varrogattam a gyöngyöket, mire elkészült a bagoly, ami aztán a táskám dísze lett. Tökéletlenségében tökéletes, igazi kis cukiság Nekem! :) Tegnap este készült aztán még egy, annak még a hátulja befejezésre vár, az a színben igazán hozzám illő, mert táskám van még bőven! :)
Lényeg a lényeg, hogy látom a hibákat, és sokat kellene még tanulnom, hogy vállalható legyen, de nekem akkor is a szívem csücske mindkettő! :)
Íme:
2014. december 7., vasárnap
"Mézvirág"?
Néha elérnek a mélységek, és azon gondolkodom, miért is kell nekem ez a gyöngyfűzés, hiszen annyi minden mással lehetne a szabadidőmet tölteni, s annyi minden mással lehetne még kikapcsolódni, és egyébként is, sokszor csak önmagamat töltöm fel általa! Írhatnám még tovább, hogy mi mindenre gondolok még ilyenkor, de...aztán újra ránézek a gyöngyeimre, eszembe jut egy-egy minta vagy saját ötlet, amit szívesen megfűznék még, s belekezdek a következő apróságba, csak azért, mert szeretem...és újra rájövök, ezekből az örömfűzésekből töltekezem, még akkor is, ha van egy másik oldala is a dolgoknak....
Tegnap újra megadatott az örömfűzés nekem, este készítettem ezt a medált, s hogy őszinte legyek, egy kicsit mást szerettem volna fűzni. A minta adott volt, annak a lépéseit követtem egy darabig, de mivel színben nem volt megfelelő méretű gyöngyöm, így egy idő után elkalandoztam más vizekre. Így született meg ez az eredeti elképzeléstől teljesen eltérő kis virágocska, egy kicsit méz, egy kicsit bézs színekben..."MÉZVIRÁG"?
Tegnap újra megadatott az örömfűzés nekem, este készítettem ezt a medált, s hogy őszinte legyek, egy kicsit mást szerettem volna fűzni. A minta adott volt, annak a lépéseit követtem egy darabig, de mivel színben nem volt megfelelő méretű gyöngyöm, így egy idő után elkalandoztam más vizekre. Így született meg ez az eredeti elképzeléstől teljesen eltérő kis virágocska, egy kicsit méz, egy kicsit bézs színekben..."MÉZVIRÁG"?
| Játszottam a fényképezőgéppel és a tükörrel! :) |
2014. december 6., szombat
Egy kis "napsugár" a télben :)
A múltkorában nem tudtam ellenállni a boltban ezeknek a gyönyörű sziromgyöngyöknek, így hát vettem belőlük egy medálra valót. Nemrégiben ezekből a sziromgyöngyökből készítettem egy "Bíbolát", s olyan igazi melegséget, napsütést sugárzó lett, kicsit más, mint a többi! :) Szívet melengető...
A közepében egy csillogó barna ásvány van, de a nevét elfelejtettem! :) A színei jobban összeolvadnak a valóságban, de a fényképezőgép egy kicsit élesebben mutatja.
![]() |
2014. december 3., szerda
Az első pip gyöngyös próbálkozás, és miegymás - "Bíbola" és "Esthajnal" medál
Az elmúlt napok terméseit mutatom "gyorsan", remélem majd nem hagyok ki semmit a sorból. Annyi ötletem és olyan sok megfűzendőm van, hogy szinte most sajnálom az időt az írásra, a fotózásra, ugyanakkor szeretném megmutatni, miket készítettem az utóbbi napokban, mert ugye úgy az igazi, ha nem csak a dobozomban lapulnak, hanem más is láthatja.
Elsőként ezt a parányi kis szettet mutatom, az első pip gyöngyös próbálkozásom eredménye. A medált képről fűztem (evigyöngyei), a fülbevalót pedig a medál közepéből kiindulva igyekeztem összehozni hozzá, szerintem sikerült is, amit elterveztem! :) Nagyon kis helyes, lógicás füli lett belőle, így szettben pedig olyan kis finom az egész!
Másodikként ezt a "Bíbolát" hoztam, fekete-fehér-ezüst variáció, kifejezetten olyan színekben, amit valaki nagyon kedvel, ugyanis ajándékba készült. Nagyon-nagyon igyekeztem, így olyan boldog lennék, ha siker koronázná a művemet, amikor meglátja! :)
Ez az utolsó pedig, az "Esthajnal" medálom megérdemli, hogy mégegyszer mutassam, mert valamikor régen már készült róla kép, de... most új zsinórt kapott, másrészt újra fotóztam, hogy a szépségét jobban kiadja majd a kép.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









