2015. augusztus 9., vasárnap

Fekete és leheletnyi pink

Valamikor régen fűztem egy menyasszonyi szettet, melynek egyik darabja egy egyszerű karkötő volt. Most ezt a karkötőt készítettem el újra, kicsit továbbgondolva is, fekete színben, egy kis pink- átlátszó ezüst kásák társaságában. Nagyon- nagyon szép lett, a kép vissza sem adja, milyen jól mutat, ráadásul a tartása is nagyon klassz, kényelmes viselet.
Ehhez a karkötőhöz szerettem volna valami nyakláncot is megálmodni, de addig törtem a fejem, amíg jó sokat bajlódtam egy kis semmiséggel. Talán majd egyszer készül hozzá egy másik nyaklánc, addig is marad ez a karkötő párja. Az alapja St. Petersburg minta fele, a többi csak körítés.







2015. augusztus 6., csütörtök

Peyote háromszög

Kedvelem ezeket a háromszögeket, most pedig a kedvenc színeimben fűztem egyet. Még kacérkodom ugyanebben a színkombinációban egy másik minta megfűzésével is, no meg egy pirosas árnyalat is nagyon vonz, az utóbbi gyöngyvásárlásban szerzett delicákat még ki sem próbáltam! :)
A mintát a neten találtam, sajnos nem tudom ki álmodta meg, de ezúton is köszönöm!