2014. november 28., péntek

A sokadik "Bíbolám"! :)

Annyira nagy kedvem volt ma is, tegnap is gyöngyöt fűzni, és annyira nem jött az ihlet, hogy már azt gondoltam, nálam most jött el az alkotói válság. Aztán magamra "erőszakoltam" a gyöngyözést, mert a kedv és a tenni akarás töretlen maradt, így a "Bíbola" minta került újra megfűzésre. Nem bántam meg! :)
Gyors és örömteli fűzés volt ez, újabb ötletek jöttek, a díszítést ismét variáltam a medál közepén, így egy kicsit talán gerberás is lett. Fehér és szivárványosan csillogó sziromgyöngyöket használtam fel, a kedvenc lámpagyöngyömmel pedig kiteljesedett az egész. Az ezüst fonott bőr, amire a medált függesztettem gyönyörűen kihangsúlyozza a csillogást, csak úgy vonzza a tekintetet. Természetesen fotózni éppen ezért nem nagyon tudtam, szikrázóan, vakítóan adja vissza minden fotó azt, amit mutatni szeretnék! Szóval "élőben" kellene látni mindenkinek, biztos nem okozna csalódást! :)

Ezeket a fotókat tudtam produkálni :





2014. november 26., szerda

"Hindia"

Nagyon szeretem ezt a mintát fűzni, igazi alkalmi ékszert lehet varázsolni így a gyöngyökből. Most, talán a hideg és a tél közelsége miatt ebben a jeges hatású összeállításban készítettem el, egy karkötő és egy kis nyakék született. Az elemek összeállításán kicsit változtattam, mint már a múltkorában is- az első darabokat itt még nem mutattam, most azt is pótolom! :)
Köszönöm a mintát!





Ezek még a nyáron készültek, a kedvenc szettem egyike volt! :)





Ezt anyukámnak ajándékoztam! :)





2014. november 24., hétfő

"Miramis" újragondolva! :)

A neten böngészve a múltkor ráakadtam egy medálra, aminek a színe elvarázsolt: kék és leheletnyi almazöld kombinációjából állt. Magamtól eszembe sem jutott volna ez a variáció, ezért is jó egy kis inspiráció másoktól. :)
Eredetileg egy karkötőt szerettem volna fűzni valami egyéb kiegészítővel szettesítve, de a gyöngyeim csak egy medálra és egy pár fülbevalóra lettek elegendők. A "Miramis" mintáját gondoltam újra, egy kicsit változtattam a gyöngyméreteken is a fűzési módon is. Az egyes elemeket aztán nem kis fejtörés után összedolgoztam, így kaptam ezt a négyszögletű medált. Biztos lehetne rajta még csiszolgatni, de úgy döntöttem, már nem alakítgatom tovább, majd a következőt! :) 






2014. november 21., péntek

"Pillangógyöngyözés"- újabb "Miramis" szett!

Egy ideje már nem kezdtem semmit ezekkel a gyöngyökkel, de egy este a kezeim közé kerültek, és eszembe jutott, milyen egyszerűen és viszonylag gyorsan lehet belőle egy szettet készíteni. Aztán másnap neki is kezdtem, s valóban hipp-hopp meglett ez a gyöngyékszer kollekció, ráadásul egyszerre két pár fülbevaló is készült hozzá, mert annyira jó volt fűzni, hogy elkapott az alkotói hév is közben....és ismételten rá kellett döbbennem, imádom a pillangó gyöngyöket...is! :)


Ez a fülbevaló nagy kedvencem lett, nagyon - nagyon csinosan mutat a fülben! :)
Egy egyszerű kis medál is készült! :)
A karkötő  a legszebb az egészben-szerintem! :)



2014. november 19., szerda

Ami az elmúlt napokból kimaradt...

Biztos más gyöngyfűző is van úgy, hogy cseppnyi szabadidejében inkább gyöngyöt fűz, mintsem az elkészülteket fotózná...mert valljuk be, gyöngyözni azért mégis sokkal, de sokkal jobb! :) Szóval várnak még rég elkészült medálok csinosítgatásra, fotózásra is, de nem kapkodom el a dolgot, most is csak ezt a kettőt, illetve hármat mutatom meg Nektek.

A legeslegfrissebb ez a medál, ami leginkább Modiglianihoz hasonlít, mégsem az, itt-ott belecsempésztem magamat is! :)  Töredelmesen megvallom, ezt is kétszer bontottam, mert mindig a legegyszerűbb darabok fognak ki rajtam a leginkább! Swarovski rivoli van a közepén, a superduok pedig gyönyörű pasztell színűek.



A múltkor lemaradt a fotózásról ez a piros- fekete "Bíbola" is, mert még egy kicsit variáltam vele. Kapott egy spirál gyöngyös láncot is, így egy kicsit más az összhatás. 


A legeslegutolsó, az a bizonyos harmadik egy aprócska fülbevaló, de amilyen aprócska, olyan nagyon nehéz volt összehozni, hogy passzoljon is a múltkorában bemutatott medálhoz. Nem mondom, hogy nagy durranás, de erre futotta! :)

Ehhez a medálhoz készült a fülbevaló.

Eddig a gyöngyös elmaradás! Aztán elkalandoztam egy kicsit másfelé is, mutatom a végeredményt! :)





Ez a bejegyzés igencsak hosszúra sikeredett, köszönöm, ha végignéztétek! Szép napot mindenkinek! :)

2014. november 15., szombat

Gyorsnak nem mondható sikerélmény! :)

Nem számoltam, hogy hányszor bontottam le, de talán már ez a kijelentés is sejtet valamit, ugye?
"Nem adom fel" típus lévén sokadik nekifutásra- mert vagy a forma, vagy a színek nem tetszettek, vagy éppen teljesen érthetetlen módon a széle kezdett el hullámosodni egyik-másik lépés után- ma reggel aztán sikerült befejezni ezt a medált, aminek a közepe Modigliani, a vége meg valami egész más, de összességében nézve egy igazi ékszer lett belőle! :) A közepén lévő swarovski rivoli olyan szépséges, hol zöld, hol arany és pink színben szikrázik! A maradék gyöngyökből egy fülbevalót azért még készítek hozzá, talán az gyorsabban elkészül, mint ez!










2014. november 12., szerda

"Bíbor" medálom ünnepi öltözéke :)

Két nemrég készült medálom is láncot kapott a minap, az egyiket már le is fotóztam, a másik még egy kis csinosításra vár, de az sem marad ki a sorból. Egy kicsit variáltam a lehetőségekkel, így nem a tőlem megszokott zsinóron lógnak csupán, hanem egy kis fűzött gyöngyláncon is.
DBEÁNÁL (http://beakreativdolgai.blogspot.hu) láttam valami hasonlót, a gondolat az övét látva indult el bennem is! :)   Köszönöm!
Ez a fekete medál nagyon- nagyon jól mutat így, előnyös lett számára ez a kis "díszruha". :)





2014. november 8., szombat

Adventi ajándéknaptár játék Belindánál


http://belindavilaga.blogspot.hu/2014/11/adventi-ajandeknaptar-es-kulcslyukjatek.html

Ha minden igaz, én is játszom! :)

"Bíbola" medál minta

Elhatároztam, hogy elkészítem a "Bíbola" medál mintáját, nem csak magamnak, hanem azoknak is, akik szívesen megfűznék ezt a medált.
 Még a múltkor lefotóztam a fűzés menetét, de csak most jutottam odáig, hogy írjak is a képekhez valamit.
Nem tökéletes a leírás, és a képek minőségén is lenne mit javítani, de talán így is el lehet majd igazodni a mintán. Az igazság az, hogy akár hányszor készítem el ezt a medált, a végén mindig variálok rajta, így egy kicsit másképp néz ki a közép mindegyiken. Kíváncsian várom, hogy ha rajtam kívül megfűzi más is, neki milyen lesz!

Szóval arra kérnék mindenkit, aki viszi a mintát, hogy hagyjon egy megjegyzést nekem, mit gondol róla, és ha megfűzte, szépen kérnék egy képet is, szívesen megnézném, hogy sikerült a medál! 
 Köszönöm! :)

Kellemes fűzést kívánok!  Sok szeretettel mindenkinek! :)