2015. július 30., csütörtök

Twisted Triangle alapján

"Eridhan- lázban" égek! Leginkább most a Desert Rose, Windmill, Polaris és a Twisted Triangle minta a kedvenc, de sorba vehetném szinte mindegyiket, olyan szépek!
Nálam most két háromszög készült el a Twisted Triangle mintája alapján, nem pont ugyanolyanok, még gyűjtöm a tapasztalatot! Ilyenek lettek! 
Minta: Eridhan







2015. július 28., kedd

Tulipános medálom

Eridhan Twisted Tiangle medáljának hatására elkezdtem próbálkozni más formában, remélve, hogy majd valami kisül a dologból, de a végén én magam is meglepődtem, hogy mi is lett a próbálkozásból. Nagyon tetszik! :)
Mivel nem volt túl sok delica gyöngyöm, összekevertem a feketét és a hematitot, majd egy kis piros kásával bolondítottam meg, meg egy kis kékkel, így olyan népies, tulipános a medál hatása... legalábbis nekem! Már alig várom, hogy új gyöngyöket szerezzek be, nagyon szeretném más színben is megfűzni!




2015. július 23., csütörtök

Vissza a kezdetekhez!

Valamikor még a gyöngyfűzős korszakom elején tanultam ezeket az egyszerűbb fűzési módokat, azóta persze többször visszatért valami másnak az alapjaként a hering technika is, és nem  egyszer készítettem el ezt a boa jellegű láncot és karkötőt is. Az utóbbi mintáját egy kis keresgélés után megtaláltam, itt: http://www.kreativvagyok.hu/gyongyfuzes/sarga-borzas-karkoto/ , mert nem tudom, ki hogy van vele, de hosszú idők távlatából nem mindig emlékszem, mit, hol találtam (főleg, ha papír nélkül, minta követése nélkül fűzök valamit). Ezúton is köszönöm a mintát, nagyon szeretem! :)
Ha egyszer belelendülök, valahogy nem tudom abbahagyni ezek készítését sem, mert tetszik a sokszínű gyöngy összhangja, a színek játéka, és most valahogy a piros szerelmese is lettem.








2015. július 19., vasárnap

Ha meglátok egy szép medált...

Ha meglátok egy szép medált, mindig vissza-visszatérek hozzá, és sokadszorra is megcsodálom. Így volt ez Memobead által készített medállal is, mígnem elhatároztam, hogy megfűzöm én is. Amilyen egyszerűnek tűnt, nem is hittem volna, hogy csak harmadszori nekifutásra fog tetszeni a végeredmény, valószínűleg a gyöngyök mérete nem stimmelt- a közepén lévő "kis" golyók nekem igencsak méretesek, ez okozhatta a galibát. Jól meg is variáltam az egészet, az alapja hasonló, de később máshogy alakult a minta a kezeim között, mint szerettem volna, persze egész véletlenül. Összességében azért nem lett rossz, de...mégsem olyan, mint az eredeti! :)
Eredeti minta, amiből kiindultam, és nagyon köszönöm: EWA- Eyfa



2015. július 15., szerda

Gerbera...vagy valami hasonló

A múltkorában készült a megmaradt szirmokból egy medál, mert az egyik gyöngyös csoportban olyan nagyon szépeket készítettek, hogy kedvem lett valami hasonlót alkotni. Némi gyöngy hiányában persze nem lett olyan, mint az eredeti, így csak majdnem Gerbera lett, de azért így is nagyon tetszik! :)
Minta: Perle4u





2015. július 12., vasárnap

Bézs és barna vagy krém és barna?

Bézs és barna, vagy krém és barna? Nem is tudom! :) Az egyik kedvenc színeimben készült el újra a Maroon karkötő, valamikor még az elmúlt hónapban. Azt gondoltam, egyszer majd készítek hozzá egy medált is, hasonló formában, mint a karkötő, de nem volt kedvem és ihletem sem alkotni semmit. Így hevert idáig árván ez a karkötő, mígnem végre kapott egy egyszerű kis medálkát, a karkötő fűzési mintájából kiindulva, majd egyéb gyöngyökkel és kacskaringós öltésekkel kiegészülve. Ma már zsinórt is raktam a medálra, a karkötő viszont várja a hozzá méltó kapcsot.
Karkötő minta: Ellad2- Maroon bracelet








2015. július 8., szerda

Párosan szép az élet! :)

Valamikor régen fűztem már ilyen szívecskéket, emlékszem, nem kis fejtörés és sokadszori bontogatás hozta meg a kívánt eredményt. Hosszú kihagyás után mindig nehezebb ezt a mintát elkezdeni, mert előfordulhat, legalábbis velem mindenképp, hogy újra nem látom át a lényeget, és elkavarodom a fűzés útvesztőjében.
A minap azért belekezdtem egy szívecske elkészítésébe, és olyan nagyon jó volt látni, hogy szépen alakul a minta, gömbölyödik a forma, és szépen lassan elkészült egy tavaszias, üde, "kedvencszínes" szív.
Aztán hamarjában összekapartam a korábban megmaradt pirosas- narancsos csiszoltakat is, és úgy döntöttem, fűzök még egyet,  "CSAKAZÉRTIS", hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból.... és mert kell egy feltűnőbb is... és egyébként pedig párosan szép az élet! :)

A mintában való eligazodáshoz segítséget korábban itt találtam: http://bobeekszer.blogspot.hu/2012/08/3-d-s-szivecske-fuzese-kepekben.html







2015. július 5., vasárnap

Noria

Egy újabb Noria készült, hasonló, mégis kicsit más színvilágban, mint korábban. A széli részen duplán díszítettem, mert szerettem volna, ha az aranyszínű kása is dominánsabban mutatkozna, illetve a középrészt is variáltam, hogy enyhén kiemelkedjen az oldalán.
Minta: Perle4u